Szabó Gábor

A világunk jövője a vállalkozásod jövője

Mindjárt az elején muszáj letudnunk a cikk legbonyolultabb mondatát. Múlt héten vettünk részt a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Valamint

Napelem és Fűtőklíma féláron? Igen!

Január 1-én, amikor az ország még ki sem józanodott, útjára indult a Vidéki Otthonfelújítási Program. Hogy kinek jó, miért jó és legfőképp: miért érdemes napelemre

Elektromos habzsidőzsi – jön a böjt?

Bár az úgynevezett fogyasztói társadalom csírái már a XVI. században megjelentek, közvetlen forrásának a XX. század elejét, azon belül is az 1920-as éveket tekinthetjük. És

Gondolkodj másképp!

Amikor az Apple 1997-ben útjára indította talán legikonikusabb kampányát, biztosan nem gondolták, hogy 2024-ben majd feldolgozásért kiált. A téma persze más lett. Már nem a

Hogyan maxold ki az elektromos autód töltését?

Előző cikkünkben az otthoni fali töltőket önkényesen 3 csoportba soroltuk. Kettőt becsülettel ki is veséztünk. A harmadikkal kapcsolatban pedig azt írtuk, annyira fontos, hogy megérdemel

Energiadiéta – Te mikor csatlakozol?

Július 9-én lezárult a “Napenergia Plusz Program” előregisztrációja. Az eredetileg 75 milliárdos keretet pedig további 30 milliárd forinttal tolták meg, ami azt mutatja, hogy hiába